2009. május 30., szombat

Népszavazási kezdeményezés

Kedves olvasóim!

Az alábbiakban néhány részletet adok közre egy olyan honfitársunk szavaiból, aki TUDJA, hogy mit tehetünk azért, hogy Magyarországon valódi demokrácia alakulhasson ki. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem bizony elegem van a diktatúrából, a kizsákmányolásból, és a béremből havonta levont 46%-os állami sápból, amit éppúgy elherdálnak politikusaink, mint földjeinket, Hazánk kincseit és még megmaradt kicsinyke vagyonát.
Úgy gondolom, elég a sopánkodásból, (amit nap, mint nap hallok a körülöttem élő emberektől), elérkezett a tettek ideje:
Csatlakozzatok aláírásotokkal ahhoz a kezdeményezéshez, amely a valódi demokrácia első lépése lehet!
Kérlek olvassátok el nemcsak azt az ízelítőt, amit ide áthoztam, hanem a teljes cikket, amit ITT találtok.
NeMo

"Tisztelt Honfitársaim!
Nagy szégyen az minden felelős magyar ember számára, ahogyan az országunk kinéz. Ez idáig arra voltunk kárhoztatva, hogy tétlenül szemléljük, miként fosztják ki, miként teszik tönkre szeretett hazánkat választott politikusaink. Mi választottuk őket, de nem bennünket szolgálnak.
Egy ország állapotáért a mindenkori uralkodó a felelős. Ha az uralkodó okosan viselkedik és az ország javán dolgozik, akkor az ország egészséges és kiegyensúlyozottan fejlődik. Ha azonban az uralkodó felelőtlen, buta vagy áruló, annak az ország súlyosan kárát látja.
Magyarországon ma demokrácia van. A demokrácia görög szó, jelentése: népuralom. Ennek megfelelően a Magyar Köztársaság Alkotmányának 2.§ 2. bekezdése kimondja, hogy:
"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."
Tehát, kedves Olvasó, az uralkodók mi, magyar választópolgárok vagyunk, vagyis a mi felelőtlenségünk, butaságunk vagy árulásunk az oka annak, hogy az országunk így néz ki!
De hát mit tehetnénk? – Kérdezi a jámbor választópolgár? Hiszen a politikusok döntenek el mindent, az ő kezükben van az ország… – És észre sem veszi, hogy közben megfogalmazta és kimondta a bajok eredendő okát. – Mert hát kik is azok a „politikusok”? – Azok az emberek, akik a népakarat közvetítésében részt vesznek, akik „útján” – ahogy az Alkotmány szó szerint mondja – a népnek a hatalmát gyakorolnia kellene. Nyersen fogalmazva a politikus "eszköz”, vagy ahogy a latin mondja: ministro, vagyis „szolgáltató” a néphatalom megvalósulásának folyamatában. Innen származik a miniszter szavunk is, bár a mi minisztereink sokkal inkább uralkodónak, mint szolgáltatónak tekintik magukat.
Mondjuk meg őszintén: Elorozták tőlünk a hatalmat! Formálisan még demokrácia van: általános választójog, gyülekezési, sajtó- és szólásszabadság, de a gyakorlatban mindnyájan tapasztaljuk, hogy ezek a jogok nem használnak semmit. Mindennapos tapasztalat, hogy az ország sorsa néhány párt politikai műhelyében dől el. Ott döntenek felőlünk, amit aztán a díszes országgyűlésünk, és az általuk választott kormány végrehajt.
Mit tehetünk? Hogyan szerezhetjük meg elorozott hatalmunkat? – A válasz egyszerű, és gyakorlatilag mindenki tudja: kézbe kellene venni a képviselőinket. Ez lenne a megoldás, de a politikai elit annyira körülbástyázta magát jogszabályokkal, annyira elkülönítette a választókat a képviselőitől, hogy egy lépésben képtelenség ezt elérni. A képviselők számunkra érinthetetlenek.
A jelenlegi képviseleti rendszerben a képviselőinkhez gyakorlatilag semmi közünk.

Ezen kíván változtatni jelen népszavazási kezdeményezés, melynek eredményeként sok megélhetési politikusnak kell majd munka után néznie! Ez a mozzanat az elorozott hatalom visszaszerzésének első fázisa.


A hitelesített aláírásgyűjtő ív a nepszavazas@nephatalom.hu email címen kérhető: vagy erről az oldalról letölthető DOC .formátumban (ajánlott), illetve= PDF .formátumban formátumban."


Forrás: http://www.nephatalom.hu/

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Rendszeres olvasók

holisztikus

Google analytics